A Generali Gyerek Szigeten idén június 21. és 23. között várják a családokat. A szokásokhoz híven többek között koncertekkel, bohócokkal, artistákkal, számháborúval, morzézó amatőr rádiósokkal és rengeteg kézműves programmal. A hagyományosan az óbudai Hajógyári-szigeten szervezett program nagyszínpadán június 21-én, pénteken már délelőtt elkezdődnek a koncertek a Kiflihajó produkciójával. Délután pedig Halász Judit lép fel. A három nap […]
Szerző: EgyNap Magazin
Nagy nyári szerelem-horoszkóp – Ez vár a csillagjegyekre
Minden csillagjegy egy kicsit másképp közelíti meg a szerelmet, de nem számít, kivel vagy együtt, biztosan van valami, amit megtanulhatsz tőle. A szerelem univerzális nyelv, és születési időnk megmutatja, hogyan viselkedünk a romantikus kapcsolatokban. Az Aszcendens, a Nap, a Hold, a Mars és a Vénusz megmutathatják, hogyan fejezzük ki partnereink iránti odaadásunkat a szerelemben, az […]
Ilyet még soha senki nem látott Szegeden
Ilyet még soha senki nem látott Szegeden. Ritka szerencséje volt azoknak, akik május 7-én kilátogattak Szegeden a Vadasparkba, és a délután közepén a dél-amerikai tevefélék kifutóinál sétáltak. A látogatók előtt született meg ugyanis az alpaka! A szülés során nem volt semmi komplikáció, a kis kanca hamar talpra állt. „Úgymond sima szülés volt, sőt: a kis […]
Ilyen az álomtárs – 7 árulkodó jel, hogy a párodnak te vagy az igazi
A tökéletes pár, az igazi, őszinte, mély, tartós szerelem megtalálása ijesztő, nehéz és izgalmas is lehet. Amikor azonban az élethosszig tartó elkötelezettségről van szó, az ember a kompatibilitáson túlmutató tulajdonságokat is keresi. Ezek mind-mind befolyásolják és meghatározzák a kapcsolat tartósságát, erősségét. Felmérések szerint az egyik legfontosabb tulajdonság egy partnerben az a hűség, főleg, ha igazi, hosszútávú kapcsolatról […]
4 hihetetlen jele annak, hogy karmikus adósságod van
4 jel, hogy karmikus adósságod van. Mindenki hallott már a karmáról, amely általában negatív megítélést kap, mivel sokan úgy gondolják, hogy a karma azokhoz a következményekhez kapcsolódik, amelyeket valaki a jelenben, a negatív viselkedése után kap. A karma azonban a múlttal is foglalkozik. A karmával együtt jár, amit karmikus adósságnak neveznek, ami inkább az elmúlt […]
Hova mennél nyaralni idén? Különleges teszt, ami rólad szól
Hova mennél nyaralni? – Mély lélek-teszt Hamarosan itt a nyár végre, a jó idő, a sok napsütés. Sokan álmodozunk a nyaralásról, hova mennénk, milyen strandot, vízpartot és pihenési formát választanánk… Most repüljünk a képzelet világába és tegyük fel, van lehetőséged a lenti 7 vízparti nyaralási lehetőség közül választanod egyet. Hova mennél nyaralni? A válaszod ráadásul […]
Íme egy tűpontos, érdekes jellemzés rólad, az életedről – Teszt
Nagyon érdekes tesztet hoztunk neked, olyat, ami érdekes, lélekemelő és még szórakoztató is. A végén pedig azt fogod érezni, mintha tényleg rólad szólna. Ez a személyiségteszt csodálatos, tűpontos, őszinte, érdekes jellemzést fog adni arról, hogyan is viszonyulsz a boldogsághoz, szeretethez, szerelemhez, kapcsolatokhoz. Te, én és mindenki más a világon különböző módon érzékeli a szeretetet. Ez […]
Ennek a csillagjegynek a megismerése nehéz, fájdalmas feladat
Ennek a csillagjegynek a megismerése nehéz, fájdalmas feladat. Az út a szívéhet göröngyös és akadályokkal teli. Ahányat enged a lelkéhez lépni, legalább annyit hátra is lép utána. Nehezen bízik, mert sokat csalódott. De ki ő? Az Ikrek csillagjegynek a megismerése nehéz, fájdalmas feladat. Az Ikrek egy nyitott lélek benyomását kelti. A mosolya, a kedvessége, az energiái, a […]
Nagy nehézség vár rád áprilisban – Lélek-teszt
Frissült a cikk. Új cikkek itt. Facebook oldal: ITT>>> kép: pixabay
Különleges lélek-teszt – Fontos dolgot árul el rólad
Frissítettük a cikket. További személyiségtesztek itt: Facebook oldal: ITT>>> kép: pixabay