Így lehet a lakásod otthonosabb - Filléres megoldások

Így lehet a lakásod otthonosabb – Filléres megoldások

Így lehet a lakásod otthonosabb – Filléres megoldások, egyszerű trükkök amelyeknek köszönhetően sokkal szebb, barátságosabb és hangulatosabb lesz a hely, ahol élsz és ahol a legtöbb időt töltöd el az életedben. A dekorációkra nem kell sokat költeni, súlyos összegek nélkül is lehet változtatni, egészen apró, de annál fontosabb ötletek kipróbálásával.

Így lehet a lakásod otthonosabb - Filléres megoldások

Az első megoldás, amelynek köszönhetően a lakásod otthonosabb lehet:

Felejtsd el a mennyezeti lámpát abban a helyiségben, ahol tartózkodsz. Egy gyengébb fényt kibocsátó, kis falilámpa sokkal meghittebb hangulatot kölcsönöz a lakásnak.

A finom illatok jó közérzetet biztosítanak, a meghitt otthon egyik fontos alapját képezik. Nem kell feltétlenül drága és készen kapható párologtató készüléket vásárolnod, elég hozzá egy edény. Ebbe tehetsz bármit, amit otthon a konyhában találsz, azaz például fahéjat, gyömbért, citromot, narancsot, de mehet bele fenyőág is akár. Öntsd fel vízzel , majd alacsony lángon forrald fél órát és persze figyelj rá, nehogy elpárologjon róla az összes folyadék. Fedőt utána se tegyél rá, fantasztikus illat lengi majd be a lakást.

Készíts az évszaknak megfelelő tálat és helyezd el a nappaliban. Télen például tehetsz bele fenyőágat, tobozt, narancsot, almát, rendezd el szépen, gyönyörű látványa lesz az otthonodnak.

A legegyszerűbb és legolcsóbb módja annak, ha otthonosabbá szeretnéd tenni a lakásodat az az, ha átrendezed az egész szobát, a bútorokat máshova helyezed, a berendezési tárgyakat szintén.

A párnák, plédek a falakhoz passzoló, azzal harmonizáló, vagy kiegészítő színben nagyon fel tudják dobni az otthonodat.

Sok lakásban vannak különböző nagyságú, formájú, stílusú képkeretek. Az ezekben található fotókat is érdemes olykor megváltoztatni, frissíteni, vagy újakat beletenni.

Miklós Edit

Facebook oldal: ITT>>>

Post Author: EgyNap Magazin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük