10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját: 2024-ben sikerült elültetniük 100 000 fát szerte az országban a Nemzeti Faültetés Napja alkalmából.
„Emeljük a tétet, ugyanis jövőre legalább ennyi csemetét szeretnénk kiosztani március elsején a hozzánk csatlakozóknak. Viszont ahhoz, hogy ezek a fácskák valóban szárba szökkenhessenek már idén meg kell rendelnünk őket” – mondta el a program főkoordinátora, Hervai Franciska.
A különleges küldetés 2019-ben indult el azzal a céllal, hogy minden magyar ember nevében ültessenek egy fát – azaz 10 milliót. Azóta több száz település, iskolák, cégek, civil közösségek és magánszemélyek összefogásával már a 497 185 fát és cserjétültettek el országszerte, sőt volt ültetésük Erdélyben is.
A klímakatasztrófa enyhítésére hazánkban új alapokra kell helyezni az erdővédelmet, hogy valóban, az ökológiailag legértékesebb, emberi tevékenységtől mentes őserdők is teret kaphassanak. Továbbá az erdős területek nagyságát is legalább harmadával meg kell növelni.
Nemcsak fákat, gondolatokat is ültetünk!
10 millió Fa közösség a nevében foglalt cél érdekében parkfákat ültet, erdősít és Miyawaki-erdőket telepít, de itt nem áll meg. Ahogyan a 10 millió Fa alapítója, Bojár Iván András fogalmaz: „Nemcsak fákat, gondolatokat is ültetünk!”.
Hiszen egy fának az elültetése szakrális élményt jelent sokak számára, így válhatnak egyre többen a fák barátaivá”.
Nemzeti Faültetés Napja – az összefogás ünnepe
2023 őszén új fejezet nyílt a 10 millió Fa missziójában: meghirdették az első Nemzeti Faültetés Napja ültetési ünnepet, amelyhez bárki csatlakozhatott. Az akció során:
- közel 100 000 fát ültettek el egyetlen nap alatt,
- több mint 12 000 önkéntes csatlakozott,
- 290 helyszínen zajlottak faültetések szerte az országban,
- 46 vállalkozás is aktívan részt vett és anyagilag hozzájárult az eseményhez.
Ez a nap megmutatta, hogy a magyar társadalomban ott él a természet iránti felelősség és tenni akarás. Iskolások, családok, cégvezetők és nyugdíjasok egyaránt ásót ragadtak, és együtt formálták a jövőt.

Pár kattintással egy zöldebb jövőért
Az adó 1%-ának felajánlása talán az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy bárki részt vegyen a 10 millió Fa munkájában. Az ebből befolyó összegből a 10 millió Fa mozgalom nemcsak facsemetéket vásárol, hanem biztosítani tudja azok szállítását, elültetését a Nemzeti Faültetés Napjára, mely 2026-ban március 1-jére esik.
Az 1%-os kampány kulcsfontosságú a 2026-os ültetések előkészítésében – mondta el Hervai Franciska. „100 000 facsemetét tervezünk kiosztani a hozzánk csatlakozó magánszemélyek között a Nemzeti Faültetés Napján, amiket már az idei év során meg kell rendelnünk. Emellé várjuk további cégek jelentkezését, hogy meg tudjuk többszörözni hatásunkat!” – emelte ki a 10 millió Fa főkoordinátora.
Egy fa nem csinál erdőt – de közösen igen!
Ajánld fel te is az adód 1%-át ma, hogy jövőre többezer új fa nőhessen az égig!
Adószám: 19225294-1-42 | 10 millió Fa
Kép: Stock kép
- Csodákat sodor a sors júniusban 4 csillagjegy életébeAz élet mindig tartogat meglepetéseket, és most úgy tűnik, hogy 4 csillagjegy számára különleges fordulatot hoz. Ha közéjük tartozol, készülj fel az elkövetkező időszak csodáira! Lássuk, hogyan hatnak ezek a változások júniusban az egyes csillagjegyek életére. Bika: a stabilitás új formákat ölt júniusban A Bika, aki mindig a stabilitásra törekszik, most egyensúlyt talál az életében.… További információ: Csodákat sodor a sors júniusban 4 csillagjegy életébe
- A gyerekkori elhízás okai és következményeiA gyerekkori elhízás egyre gyakoribb jelenség napjainkban, amely komoly egészségügyi és szociális problémákhoz vezethet. Alapvetően akkor beszélünk elhízásról, amikor egy gyermeknél a testsúly meghaladja a korának, nemének és magasságának megfelelő értékeket, amit általában a testtömegindex (BMI) alapján határoznak meg. Az elhízás határa gyermekeknél más, mint felnőtteknél, így minden esetben érdemes szakemberhez fordulni a pontos diagnózisért.… További információ: A gyerekkori elhízás okai és következményei
- 4 csillagjegy júniusban eléri mindazt, amiről eddig csak álmodottAz élet tele van váratlan fordulatokkal és különleges pillanatokkal, melyekre néha évekig várunk. Ha azt kérdeznéd, ebben az évben vajon mikor érkeznek el ezek a varázslatos, sorsfordító pillanatok, akkor most itt a válasz: júniusban! Ebben a hónapban nem kevesebb, mint négy csillagjegy éli át mindazt, amiről eddig csak álmodott. Olvass tovább, hogy megtudd, te is… További információ: 4 csillagjegy júniusban eléri mindazt, amiről eddig csak álmodott
- Júniusban 4 csillagjegy élete fantasztikus fordulatot veszAhogyan beköszönt a nyár, 4 különleges csillagjegy életében gyökeres változások várhatók. Olyan változások, amelyekről talán eddig csak álmodni mertél. Olyan pozitív energiák érkeznek, amelyek megváltoztatják az életed minden aspektusát, beleértve a munkát, karriert és az anyagi helyzetedet. Ez nem csupán egy egyszerű lehetőség, hanem egy teljesen új fejezet kezdete, tele lehetőségekkel és növekedéssel. Munka –… További információ: Júniusban 4 csillagjegy élete fantasztikus fordulatot vesz
- 10 egyszerű költségvetési tipp a pénzügyi gyarapodáshozPénzügyi tervezés: íme 10 egyszerű költségvetési tipp, amivel szépen hónapról-hónapra egyre jobban gyarapodhatsz anyagilag. A pénzügyi tervezés fontossága Pénzügyi jövőnk megtervezése elengedhetetlen a stabil, biztonságos életvitelhez. Ahhoz, hogy elkerüld a stresszes helyzeteket, és a hónap végén is kényelmesen élhess, fontos, hogy tudatosan kezeld pénzügyeidet. Az anyagiak megtervezése nem csak a kiadásaid kordában tartásáról szól, hanem… További információ: 10 egyszerű költségvetési tipp a pénzügyi gyarapodáshoz