Új lendületet kap a mezőgazdaság: fiatalokat támogat az állam. Generációváltás a magyar földeken: milliókkal segítik a fiatalokat.

79 milliárdos keretösszegből 89,6 millió forintos támogatásra pályázhatnak fiatal gazdák. Akár 89,6 millió forintos támogatást is elnyerhetnek a negyven év alatti gazdálkodók, a Fiatal Gazda pályázaton. Erre a pályázatra már most érdemes felkészülni, hiszen az eddigi agrártámogatási pályázatok többségét már a második szakasz után lezárták a forrásösszeg kimerülése miatt. A lehetőség az agrárium, a mezőgazdaság generációváltását is segíthet.
A fogyasztók részére pedig azért lehet érdekes, mert új, modernebb technológiák bevezetésével, elterjesztésével, a mezőgazdasági termékek kínálata is megújulhat.
79 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg a Fiatal gazda pályázat, melyre a tervezet szerint 2025. április 8-tól lehet pályázni. A 40 év alatti gazdálkodók akár 89,6 millió forintos támogatást is kaphatnak. A fejlődni vágyó kisebb gazdaságok vezetőinek ez esély egy százszázalékos, tehát önerő nélküli vagy minimális önerőt igénylő támogatásra.
Államilag elismert mezőgazdasági jellegű végzettséggel rendelkező, 18 – 40 év közötti magánszemélyek, vállalkozók pályázhatnak a fejlesztési forrásra, akik legfeljebb öt éve alapított mezőgazdasági üzem tulajdonosai és akik legfeljebb öt éve kezdték el a gazdálkodást.
A gazdaság mérete is feltétel: elvárt a minimum 10.000 euró – maximum 50.000 euró értékű üzemméret.
- Csodákat sodor a sors júniusban 4 csillagjegy életébe
- A gyerekkori elhízás okai és következményei
- 4 csillagjegy júniusban eléri mindazt, amiről eddig csak álmodott
- Júniusban 4 csillagjegy élete fantasztikus fordulatot vesz
- 10 egyszerű költségvetési tipp a pénzügyi gyarapodáshoz
Mire lehet támogatást igényelni?
A felhívásban két célterületen együttesen lehet támogatást igényelni. Az 1. célterület a fiatal vállalkozók üzleti elképzeléseinek megvalósulását segíti. Ehhez kapcsolódóan egy egyösszegű (14,6 millió Ft) átalány támogatást lehet nyerni, mely a gazdaság fejlesztése érdekében szabadon felhasználható. A 2. célterületen belül négy célterület szerepel a pályázati kiírás tervezetében.
Az első az állattartáshoz kapcsolódó fejlesztések megvalósítása. Ide tartozik többek között az állattartó telepi épületek építése és bővítése, állattartáshoz, takarmányozáshoz szükséges gépek, állategészségügyi és higiéniai eszközök, valamint a betakarítást segítő eszközök, munkagépek beszerzése és sok egyéb az állattartást segítő beruházás.
A második a kertészeti fejlesztések megvalósítása. Ebben az ágazatban például épületek építése, kertészeti gépek és eszközök – többek között traktor, traktorhoz kapcsolható munkagépek, talajművelő gépek beszerzése- továbbá fagyvédelemhez szükséges eszközök telepítése szerepel a támogatási lehetőségek között.
Harmadik területként terménytisztítók, szárítók és tárolók építésére, korszerűsítésére és a szükséges gépek beszerzésére lehet forrást igényelni.
Negyedikként pedig termények: gyümölcs-, gyógynövény-, aroma- és fűszernövény, valamint borszőlő ültetvények telepítéséhez nyújt segítséget a pályázat.
Új, kivételes lehetőség: az általánytámogatás
A Fiatal gazda pályázat nagy előnye, hogy az elnyert támogatásból minden nyertes 14,6 millió forint összeget – úgynevezett általánytámogatást – szabadon fordíthat a saját maga által fontosnak tartott fejlesztésre. Ebből olyan beruházások is megvalósíthatóak, melyeket egyébként a pályázat nem támogat, ilyen lehet például az állatvásárlás és a napelemtelepítés.
„Mi magunk is úgy látjuk és a gazdálkodók is úgy vélik, hogy a korábbi konstrukciókhoz képest előnyösebbek a feltételek a termelők számára” – emelte ki Miklovicz Péter, pályázati szakértő.
Több hónapos tervezés is megelőzheti a pályázat benyújtását
Évek óta vártak a termelők a Fiatal gazda pályázatra, nagyon sokan ebben látják saját gazdaságuk gyors és költséghatékony fellendítését.
„Több ezer ügyfelünk közül többeknek már elkezdtük előkészíteni a pályázati anyagát. A korábbi pályázati konstrukciók tapasztalatai alapján az várható, hogy a keretösszegre hatalmas lesz az igény és a forrás hamar kimerül” – vetítette előre a pályázati szakértő.
A pályázatírástól, a lebonyolításban nyújtott segítségen keresztül a monitoringig komplex pályázati támogatást nyújtó cég vezetője felhívja a figyelmet arra, hogy több olyan feltétel is van, ami miatt már most érdemes elkezdeni a felkészülést a pályázat benyújtására.
„A feltételként megszabott üzemméretek valós meghatározása hosszabb időt vehet igénybe, aki pedig építkezési beruházást tervez, annak számolnia kell azzal, hogy az építészeti és műszaki tervdokumentáció elkészítése nem egy-két hetes munka, hanem több hónapot igénybe vevő folyamat” – részletezte Miklovicz Péter.
Hogyan válasszunk pályázatíró céget?
A szakember figyelmeztetett ara, hogy napjainkban nagyon sok cég segíti a gazdálkodókat a pályázatírásban-és lebonyolításban, de érdemes több tényezőt is megvizsgálni, hogy valóban hasznos legyen az együttműködés.
A pályázati szolgáltatást nyújtó cégek honlapján érdemes tanulmányozni a referenciákat. Ha nem találunk feltüntetve eddig elért eredményeket, az kérdéseket vethet fel. A sikergarancia léte és az előminősítés fontos tényező.
Nagy előny, ha a cégnél dedikált szakember segíti a pályázót, aki alaposan ismeri a pályázati anyag minden apró részletét és személyre szabott tanácsokkal segít, valamint akár még a fejlesztések kivitelezéséhez is tud megbízható cégeket ajánlani.
Ha jelenleg te nem vagy alkalmas a pályázat beadására, de érdekel ez a világ, akkor kezdd az alapokkal. Ha sokat jelentenek neked az állatok, az állattartás, a mezőgazdaság és tényleg valami igazán kreatív, hasznos munkát szeretnél, érdemes elgondolkodni vajon melyik irány is lehet a neked való és merre, milyen iránya képezd tovább magad. Számtalan tanfolyam, iskola kínál jobbnál jobb lehetőségeket..
Legyen szó akár az átfogó ismereteket adó aranykalászos gazda képzés vagy állatgondozó esetleg lóápoló. Csak rajtad múlik mibe kezdesz.
A cikk szponzorált linket tartalmaz.