Május 8-án újra féláron fagyizhat az ország! A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat.

2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat.
A szervező Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány célja, hogy felhívják a figyelmet a minőségi magyar fagylaltra, közösségi élménnyé tegyék a fagyizást, és megmutassák a hazai édességipar értékeit.
Az előzetes becslések szerint legalább 10 ezer gombóc fogy majd el ezen a napon. A csatlakozó helyek listája a szervezet honlapján érhető el.
Május 8-a – a fagylaltimádók piros betűs ünnepe. Az ötödik hónap római száma, a „V”, egy fagyitölcsérre emlékeztet, a nyolcas pedig pont úgy fest, mint két egymásra pakolt gombóc. Nem véletlen tehát, hogy ez lett a Magyar Fagylalt napjának hivatalos időpontja – 2025-ben pedig újra különleges formában rendezik meg az eseményt.
A kezdeményezéshez az ország minden részéből várják a cukrászdák és fagylaltozók csatlakozását. A résztvevő helyek vállalják, hogy május 8-án legalább négyféle fagylaltot kínálnak féláron – egyetlen napon át, országszerte.
„Ez az akció kifejezetten családbarát program. Remek alkalom arra, hogy az emberek elinduljanak fagyizni, felfedezzék a környékbeli cukrászdákat – akár olyanokat is, ahol eddig még nem jártak. Közben pedig támogatják a hazai fagylaltkultúrát, a hagyományokat és az innovációt is” – mondta Nebehaj Vanda, az Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány alapítója és kommunikációs vezetője.
Legalább 10 ezer gombóc fagyi egy nap alatt
Az alapítvány célja, hogy idén országszerte legalább 100-200 fagylaltozó csatlakozzon a kezdeményezéshez, és legalább 10 000 kedvezményes fagylaltgombóc találjon gazdára a Magyar Fagylalt Napján.
A kezdeményezés nem titkolt célja a közösségépítés és a családok ösztönzése arra, hogy közösen fedezzék fel helyi fagylaltozóikat. Az alapítvány mélyebb célkitűzése azonban a magyar hagyományok és értékek megőrzése, a cukrászati innováció támogatása és a fiatal magyar tehetségek felkarolása, itthon tartása.
Nebehaj Vanda szerint a hazai cukrászatban hatalmas érték, elkötelezettség és innováció rejlik, ami valódi nemzeti kincs, ezért fontos, hogy ezt megőrizzék és nemzetközi szinten is elismertté tegyék.
Folyamatosan bővül a lista
már most is szép számban érkeztek jelentkezések, de céljuk az, hogy még több cukrászda vegyen részt az eseményen. Május 2-ig még lehet regisztrálni. Aki vállalja, hogy május 8-án legalább négyféle fagylaltot féláron kínál, felkerül az országos térképre és listára.
Az eseményhez országszerte csatlakozó fagyizókat és cukrászdákat az Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány honlapján teszik közzé. Itt térkép segíti az érdeklődőket abban, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebb eső kedvezményes fagylaltozókat. A résztvevők listája folyamatosan bővül, ahogy érkeznek az új regisztrációk.
A szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy látogassanak el a weboldalra.
Keressék meg a hozzájuk legközelebbi résztvevő cukrászdát, és töltsenek el egy boldog, közös, fagylaltozással teli napot!
Facebook oldalunk: ITT>>>
További cikkek aktuális témakörben itt:
- Ezért ne tegyél soha a hálószobádban tükröt az ágy eléA hálószoba az otthonod szentélye, a nyugalom és a pihenés birodalma. Azonban sokan nem is sejtik, hogy a rossz helyre elhelyezett tükör milyen hatással lehet az alvásodra és a mindennapi közérzetedre. Ha tükör az ágy felé néz, számos olyan jelenséget okozhat, amit talán még sosem gondoltál végig. Az egyik legfőbb ok spirituális eredetű. Számos kultúrában… További információ: Ezért ne tegyél soha a hálószobádban tükröt az ágy elé
- Így sportolj kánikulában is biztonságosan és hatékonyanÍgy sportolj kánikulában is biztonságosan és hatékonyan. A nyári forróság nemcsak a közérzetünket, de a fizikai aktivitásunkat és sportteljesítményünket is jelentősen befolyásolja. A túlhevült edzőtermek és sportlétesítmények csökkentik az állóképességet, a koncentrációt és növelik a sérülések kockázatát. A tudatos klimatizálás azonban segíthet a sportolók teljesítményének maximalizálásában, a hatékony regenerációban és a biztonságos edzéskörnyezet megteremtésében. A… További információ: Így sportolj kánikulában is biztonságosan és hatékonyan
- Pénztárcakímélő iskolakezdés – Hasznos tippek a stresszmentes bevásárláshozIskolakezdés előtt állni mindig izgalmas, de ugyanakkor stresszes is lehet, főleg a szülőknek és különösen akkor, amikor a pénztárcánkra is oda kell figyelni. Minden évben kérdés, hogyan is tudod úgy véghezvinni az iskolakezdési bevásárlást, hogy az ne okozzon anyagi gondokat. Milyen jó lenne, ha a felkészülés csak az új kihívásokra és lehetőségekre összpontosítana, nem pedig… További információ: Pénztárcakímélő iskolakezdés – Hasznos tippek a stresszmentes bevásárláshoz
- Így szabadíthatod meg magad a múlt sebeitől – 10 hasznos tanácsMindenkinek van múltja. Egyes emlékeket szívesen őrzünk, míg másokat legszívesebben elfelejtenénk. A múlt sebei, ha nem kezeljük őket megfelelően, akadályozhatják boldogságunkat és fejlődésünket a jelenben. Hogyan is szabadulhatsz meg ezektől a terhektől? Tíz hasznos tanáccsal segítünk, hogy felszabadulj és új lapot nyithass az életedben. Fogadd el, hogy a múlt nem változtatható meg Az első és… További információ: Így szabadíthatod meg magad a múlt sebeitől – 10 hasznos tanács
- Mennyi pénzük marad hó végén az embereknek?A magyarok egyre nagyobb részének kihívás, hogy kijöjjön a jövedelméből, a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem képes megtakarítani. Ez a tendencia évről évre rosszabb. Nemzetközi összevetésben sem vagyunk jók a kutatásban résztvevő országok között. Derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata megbízásából készített, 9 országra kiterjedő nemzetközi kutatásából. Az adatok a pénzügyi kiszolgáltatottság aggasztó mértékére… További információ: Mennyi pénzük marad hó végén az embereknek?