A fenntartható jövőbe vetett hit jegyében idén is folytatódott a Provident Pénzügyi Zrt. ProviGreen programja. A vállalat munkatársai és családtagjaik közösen 100 fát ültettek el a Budakeszi Vadaspark területén, ezzel is aktívan hozzájárulva a hazai erdőállomány gyarapításához.

A környezettudatosságot támogató akció célja, hogy a vállalat dolgozói ne csak munkahelyükön belül, hanem közösségi szinten is példát mutassanak a fenntarthatóság iránti elköteleződésből. A faültetés a Provident saját, ProviGreen nevű fenntarthatósági kezdeményezésének része. Amelynek keretében már számos környezetvédelmi aktivitás valósult meg az elmúlt években – a szemétszedési akcióktól a ruhagyűjtésen át a digitális karbonlábnyom csökkentéséig.
„A jövő építése nemcsak szavakban, hanem tettekben is meg kell, hogy nyilvánuljon. Minden elültetett fa hosszú távon szolgálja a közösséget és a környezetet, ez az üzenete a mostani akciónknak is” – mondta el Boczán Viktor, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.
A programon több ismert személyiség is részt vett. Szilágyi Réka gerelyhajító olimpikon bemelegítette a résztvevőket, majd maga is fát ültetett. Az eseményen jelen volt Szűcs Mihály, a Soroksár FC ügyvezetője és Lipcsei Péter edző is. Akik szintén aktívan bekapcsolódtak a programba.
A rendezvény közösségépítő jellege sem maradt el.
A 270 résztvevő közül sokan vállalták, hogy a környezetvédelem mellett idén is futnak egy jótékonysági távot a beteg gyerekekért.
A Provident a jövőben is folytatni kívánja a ProviGreen program keretében megvalósuló környezeti és társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseit.
Szponzorált cikk
Facebook oldalunk>>>
További híreink:
- Multidimenziós csoda az igazi boldogsághoz repít 2 csillagjegyetMindannyian álmodozunk arról, hogy életünk boldogsággal teli legyen. Egy apró csoda, amit horoszkópnak hívunk, képes elvezetni minket egy olyan útvonalra, amely talán teljesen új fényben tünteti fel az életünket. Két csillagjegy számára az elkövetkező időszak az igazi boldogsághoz repít. Most megtudhatod, miért kedvez nekik különösképpen ez a multidimenziós csoda. A 2 csillagjegyeknek a horoszkópja különleges erőtartalékokat ígér. Ez a két jegy energikus, lendületes és szenvedélyes… További információ: Multidimenziós csoda az igazi boldogsághoz repít 2 csillagjegyet
- Mi történik az egészségeddel, ha felhagysz a cukorfogyasztással?Gondolkoztál már azon, mi történne, ha felhagynál a cukorfogyasztással? Vajon milyen változásokon menne keresztül a tested és a közérzeted? Bámulatos dolgokat tapasztalhatsz, ha úgy döntesz, hogy búcsút intesz ennek az édes összetevőnek. Nézd meg, hogyan reagál a szervezeted, és mi mindent nyerhetsz a cukormentes életmódtól. 1. Energiaszint növekedése A cukor hirtelen energianövekedést biztosít, amit gyors visszaesés követ. Amikor nem fogyasztasz cukrot, az energia szinted stabil… További információ: Mi történik az egészségeddel, ha felhagysz a cukorfogyasztással?
- Divatos nyáron a kalap?A nyár folyamán a divat mindig újra értelmeződik, és a kalapok minden évben visszatérnek a slágerlistákra. De miért különösen fontos a kalap viselése nyáron? Hogyan válaszd ki a számodra megfelelő darabot, és milyen típusú kalapok vannak, amelyekből választhatsz? Most mindezt részletesen elmagyarázzuk, hogy a legjobb döntést hozhasd meg. Miért fontos a kalap viselése nyáron? 1. Napvédelem: A kalap egyik legfontosabb szerepe, hogy megvédje a fej… További információ: Divatos nyáron a kalap?
- Valódi újjászületést hoz a július közepe 3 csillagjegynekA horoszkóp világába vetett hit sokak számára jelent reményt és útmutatást a nehéz időkben. Most, ahogy július közepéhez közeledünk, három csillagjegynél valódi újjászületés és új kezdetek ideje érkezik el. Nézzük, hogy kiket érint ez a különleges időszak, és mit tartogat számukra az univerzum. Az első csillagjegy, aki ebben az időszakban különös áldást kap, nem más, mint az Ikrek. Az utóbbi hónapokat talán kissé káosznak élted… További információ: Valódi újjászületést hoz a július közepe 3 csillagjegynek
- A sors 3 csillagjegynek megadja mindazt, amire egész életében vártHa úgy érzed, hogy az élet már régóta csak épphogy sodor téged az árral, akkor készülj fel, mert a sors most mindazt megadja számodra, amire egész eddigi életedben vártál. Az asztrológia szerint három csillagjegy különösen fantasztikus időszak előtt áll, ahol a siker, a teljes boldogság és az álmok megvalósítása állnak a középpontban. A Bika jegy szülöttei számára most a siker kapuja tárul ki. Ez nem… További információ: A sors 3 csillagjegynek megadja mindazt, amire egész életében várt